Egy hozzám közel álló ember ajánlott egy magyar zenekart.

 

Az egyik dalukban négy egyszerű szó köré épül az egész mondanivaló: sajnálom, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek.

 

Ahogy hallgattam, azon gondolkodtam, hogy valóban vannak szavak, amelyek többet érnek a hosszú beszédeknél. Olyan egyszerűek, hogy egy kisgyerek is kimondja őket, mégis sok felnőtt egész életében küzd velük.

 

Azt mondani, hogy sajnálom, nem gyengeség. Inkább annak felismerése, hogy a másik ember érzései is számítanak.

 

Azt mondani, hogy bocsáss meg, nem vereség. Sokkal inkább annak reménye, hogy egy kapcsolat fontosabb, mint a saját igazunk.

 

A köszönöm talán a leghétköznapibb szó. Mégis benne van annak felismerése, hogy nem mindent kapunk magától értetődően.

 

A szeretlek kimondása pedig talán a legnagyobb bátorság. Miután kimondjuk, már nem tudjuk visszavonni. Odaadunk valamit önmagunkból.

 

Ahogy végiggondoltam ezt a négy szót, eszembe jutott néhány másik is. A kérlek a tiszteletet fejezi ki. Nem követel, hanem megszólít. A megértem talán az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak. Nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk, hanem hogy hajlandók vagyunk a másik szemével is látni a világot. A maradj néha többet jelent bármilyen vallomásnál. Vannak emberek, akiknek a jelenléte pótolhatatlan. A viszlát emlékeztet arra, hogy vannak búcsúk, amelyeket nem lehet elkerülni, de méltósággal el lehet fogadni őket.

 

És végül itt van még egy szó.

 

Remélem.

 

Talán ez az egyetlen szó, amely egyszerre néz szembe a valósággal és mégsem hajlandó beletörődni.

 

Lehet, hogy egy ember életét nem a nagy szónoklatok formálják. Hanem azok az egyszerű szavak, amelyeket a megfelelő pillanatban volt bátorsága kimondani.