Nap mint nap emberek százai mennek el mellettünk. Az utcán, a boltban, a buszon, egy kávézó teraszán vagy a piacon. Többségükre egy pillantást sem vetünk. Ha mégis, legfeljebb annyit látunk, hogy siet valahová, telefonál, bevásárlószatyrot cipel vagy éppen a gondolataiba merül.

 

Pedig minden ember mögött van egy történet.

 

Lehet, hogy az a csendes férfi valaha világot látott utazó volt. Az idős hölgy talán évtizedeken át gyerekeket tanított írni és olvasni. A fiatal lány, aki éppen nevet a telefonjába, lehet, hogy néhány órával korábban sírt egy kórházi folyosón.

 

Mégis úgy élünk egymás mellett, mintha a történeteink soha nem érhetnének össze.

 

Néha elég egyetlen mondat ahhoz, hogy egy addig ismeretlen ember hirtelen más megvilágításba kerüljön. Elég egy kérdés, egy mosoly, és már nem ugyanúgy nézel rá.

 

Életem során sok különleges emberrel találkoztam. Nem azért voltak különlegesek, mert híresek voltak. Hanem azért, mert volt bennük valami, amit első pillantásra senki sem vett észre.

 

Egyikük megtanított arra, hogy a csendes kitartás fontosabb, mint gondolnánk. Másikuk arra, hogy a humor néha a legnagyobb fájdalom mögött születik. Volt, aki egyetlen délután többet adott nekem, mint más hosszú évek alatt. Volt olyan is, akinek a jelentőségét csak jóval később értettem meg.

 

Amikor megismerkedtünk, még egyikükről sem tudtam, milyen nyomot hagy majd bennem.

 

Ma már kíváncsibban fordulok az emberek felé. Talán ezért is szeretek történeteket mesélni.

 

Nem azért, hogy hősöket gyártsak, hanem hogy emlékeztessem magam és másokat is arra: minden ember több annál, mint amit elsőre látunk belőle.

 

Lehet, hogy a legfontosabb történet még mindig egy ismeretlen emberben vár rád.