Van egy barátom.

Régóta ismerjük egymást. Dolgos nő. A családjával együtt évek óta építi azt, amije van. Megdolgozott mindenért, amire büszke lehet. Őszintén örülök neki.

Mégis van közöttünk egy különbség, amit talán soha nem fog teljesen megérteni.

Ő azt hiszi, hogy ugyanabban az országban éltünk.

Pedig nem.

Voltak évek, amikor neki az volt a kérdés, hogyan lehet még egy lépéssel előrébb jutni. Nekünk pedig az, hogyan maradjunk talpon. Ő gyarapított, mi közben lassan feléltük mindazt, amink addig volt. Nem azért, mert kevesebbet dolgoztunk. Nem azért, mert kevesebbet tudtunk. Egyszerűen másik pályán játszottunk.

Vannak szakmák, amelyeket egy rendszer felemel. És vannak olyanok is, amelyeket nem tilt be, csak lassan kiszorít az életből. A stratégiai együttműködések építése, a válságkezelés, az önálló gondolkodás, az új megoldások keresése hosszú időn át nem jelentett értéket. Inkább kellemetlenséget. Az önálló emberek mindig nehezen illeszkednek azokba a rendszerekbe, amelyek mindent irányítani akarnak.

Sokan külföldre mentünk. A legtöbben nem kalandvágyból, hanem mert itthon elfogyott a levegő. Feléltük a tartalékainkat. Dolgoztunk, újrakezdtük, megint dolgoztunk. Közben egyre többen kerültek ugyanabba a verembe, amiről nemrég írtam.

Voltak, akik kijöttek belőle. Voltak, akik már nem. Sokan már nincsenek közöttünk. Mások élnek ugyan, de már nincs erejük újrakezdeni. Nekik a verem nem átmeneti menedék lett, hanem a történet vége.

Amikor végre elindult a változás, sokan már a teljes ellehetetlenülés szélén álltunk. Nem új lehetőséget kaptunk. Először csak annak a lehetőségét, hogy egyáltalán újra levegőt vegyünk.

A barátom ezt nehezen érti. Amikor arról beszél, hogy az embernek mindig talpon kell maradnia, igaza van. Csak nem tudja, hogy vannak időszakok, amikor a talaj nem ugyanott van mindenki alatt.

Sokszor megbánt ezzel. Nem szándékosan. Egyszerűen nem tudja, milyen az, amikor nem a növekedésért dolgozol, hanem azért, hogy ne veszíts el még egy darabot abból, ami valaha az életed volt.

És tudod mit?

Remélem, soha nem is fogja megtudni.

Mert ahhoz előbb neki is végig kellene járnia ugyanezt az utat.

Azt pedig egy barátomnak sohasem kívánnám.