A túlélés egyik legalábecsültebb eszköze nehéz időkben

​

Amikor nehéz időszak jön, az ember ösztönösen magába fordul. Elhallgat, bezárkózik, begubózik, kivár és, csak néz ki a fején, hogy ez meg mi? A  csend, a mozdulatlanság védelmében bízik, meg abban, hogyha nem mozdul, akkor nem sérülhet meg. Pedig sokszor épp az ellenkezője történik: a csend nem megóv, hanem felerősíti a súlyt és megnöveli a bajt.

A nevetés ilyenkor nem luxus, nem felszínesség, nem a fájdalom tagadása.
Hanem ellenállás. Talán a személyes katasztrófaelhárítás kiindulópontja, a nulladik pont..

A nevetés nem oldja meg a problémát. De levegőt ad, megnyitja a teret a cselekvéshez. Egy pillanatnyi távolságot attól, ami éppen agyonnyomni készül. És ez a távolság néha életmentő. Nem azért, mert megszűnne a baj, hanem mert az ember emlékezteti magát arra, hogy még itt van, még cselekvőképes, még él.

És itt lép be a közösség szerepe.

A támogató közösség lényege, hogy csak úgy van. Táncoltok, felolvastok, barkácsoltok, kirándultok, tűzoltásra készültök, horgásztok, bármi hasonlót csináltok. Korábban, még a nehéz idők bekövetkezte előtt szerveződtetek össze. Ebből adódóan, amikor beléptél egy ilyen közösségbe, még az voltál, aki. Nem álcáztál, nem takargattál. A mai állapotodban nem is csatlakoznál, nem lenne hozzá kedved, de a többiek sem fogadnának be, mert meglátnák, megéreznék a probléma szagát rajtad és hogy ne vegyék észre, te álcázni próbálnál, amit meg szintén észrevennének.

A közösséged megismerte a pozitív lényed. Ebből adódóan, amikor bajban vagy, nem kell hazudnod, őszintén előadhatod, hogy mi újság veled. Ők meghallgatnak és segíteni fognak, lehet, hogy csak azzal, hogy megértenek, lehet, hogy azzal, hogy munkát szereznek, kölcsönadnak, de azzal mindenképpen, hogy megtámasztanak.
És ez elég.

A közösség ereje nem abban rejlik, hogy megoldja helyetted az életedet. Hanem abban, hogy nem maradsz egyedül a terhével. Hogy amikor már minden túl komolynak, túl véglegesnek tűnik, valaki képes egy félmondattal, egy iróniával, egy abszurd megjegyzéssel kizökkenteni.

A nevetés közösségben egészen más hatásfokú, mint egyedül. Egyedül gyakran védekezés, nem egyesül másokéval, így nem alakul át csoportenergiává.

Közösségben viszont egy olyan kapcsolat, ami jelzi: egy oldalon állunk, ugyanabban a zavaros, bizonytalan világban, egyéni megoldásokkal, és mégis képesek vagyunk együtt röhögni.

Ez nem cinizmus, ez túlélési stratégia.

A nehéz idők nem attól válnak elviselhetővé, hogy csak úgy megoldódnak és eltűnnek, hanem attól, hogy nem izolálnak el teljesen. Hogy van kinek kimondani a félelmet, van kivel kifigurázni a kilátástalanságot. Van, aki visszaránt a valóságba, amikor az ember saját gondolataiban kezdene elveszni, depresszióba fordulni.

A támogató közösség – legyen az baráti kör, alkotótársak, egy online csoport vagy néhány ismeretlen – nem a megoldás.
De nagyon fontos támasz.

És néha a támasz fontosabb, mint maga a megoldás.

Mert amíg az ember nevetni tud – főleg másokkal együtt –, addig még nem adta fel. Addig még van kapcsolata a világgal. Addig még nem zárkózik be teljesen.

A nevetés nem könnyíti meg az életet. De segít navigálni benne. 

Mert a rossz idők természete, hogy jönnek és mennek.