Edó és Csabi a kedvenc kávézójukban ültek. A kikötő Casinó felőli végében, a nagy placcon beszélték meg a találkozót Pistiékkel. Edó fejében azonban nem ez járt. A Madaras Mariannával folytatott hosszú telefonbeszélgetés pörgött benne újra és újra.

Marianna néhány nappal korábban írta neki messengeren, hogy július közepére szervezik az idei ÖTYE találkozót. Mindenki ott lesz. Szinte könyörgött neki. Edó, ott kell lenned. Te mindannyiunknak nagyon fontos vagy. Oldd meg valahogy. Ha kell, küldünk repülőjegyet.

Több mint egy órát beszéltek. Edóban megsokszorozódott az életkedv. Tudta, ezt nem hagyhatja ki. Csak azon gondolkodott, hogyan mondja el Csabinak, hogy egyedül szeretne utazni. Ez a csajok bulija. Férjek nélkül.

Végül kimondta. Marianna hívott, meghívott júliusra Miskolcra az öreg csajok összejövetelére. Szeretnék elmenni. Szerintem jót tenne. Legalább te is megszabadulnál tőlem egy kicsit. Spurival viszont neked kell majd foglalkoznod. Három-négy nap lenne az egész. Nagyon szeretnék ott lenni.

Csabi ránézett. Ne hülyéskedj, Edó. Ha nem akarnál menni, én beszélnélek rá. Imádjátok egymást. Feltöltődve jössz majd haza. Mi itt megleszünk, ne aggódj. Kezdd el szervezni az utat, szólj, ha segíthetek.

Ettől kezdve minden felgyorsult. Csabi unszolására Edó még az El Corte Inglésbe is hajlandó volt bemenni új ruhákért. Az utóbbi időben már nem szeretett ilyesmire költeni, de most lelkes volt. Várta a pontos dátumot, hogy megvehesse a repülőjegyet, és a szállást is el tudja intézni Miskolcon.

A városára gondolva mindig könny szökött a szemébe. Ki sem merte számolni, mióta nem járt otthon. A szülei halála óta egyszer sem ment vissza. Bárhová sodorta az élet, a miskolci identitása megmaradt. Büszke miskolci nő volt.

Egy hosszú séta után érkeztek haza, amikor meglátta az üzenetet Mariannától. Októberre halasztják a találkozót. Hosszan indokolta, miért, de Edót ez már nem érdekelte. Leült. Gyengeség futott át rajta, percekig nem tudott megmozdulni.

Csabi látta, hogy baj van.

Edó csak annyit mondott, egy kézmozdulattal: elmarad.

Néhány nap múlva megnyugodott. Legalább nem lesz olyan meleg, gondolta. A lényeg, hogy akkor is ott lesz. Augusztus közepén újra beszéltek Mariannával. Visszatért a remény, mindenki várja.

Augusztus harmincadikán Edó meghalt. Váratlanul, egy nap alatt.

Október tizenkilencedikén, délután öt órakor a DVTK egykori játékosai körbeülték az asztalt. Majdnem mindenki ott volt.

Edó nem.

A kezdeti sokkon már túl voltak. Sokáig csak az járt a fejükben, ha júliusban nem marad el a találkozó, akkor még… De Hege mondta ki először, hogy erről a vonalról mindenki jöjjön le. Senki nem hibás. Ilyen az élet. Búcsúzzunk el tőle rendesen.

Marianna vette át a szót. Azt javasolta, mindenki mondjon egy mondatot vagy egy rövid történetet Edóról, és engedjék el. Szárnyaljon a maga útján.

Ő kezdte. Nem a sport jutott eszébe, hanem ahogy Edó cigarettázott. Nyugodtan, elegánsan, szertartásosan. Az anyósa mondta mindig, Editkém, hozok egy kávét, és kérlek, gyújts rá. Szeretem nézni, ahogy cigarettázol.

Megyó a hangját említette. Hallom most is, mondta, ahogy rám szól, Megyó, ne tököljünk már, induljunk. Vagy hogy mikor szervezek végre egy rendes bulit. Aztán hozzátette, nem akar versenyezni, de hogy ő volt a legjobb barátja, az biztos.

Jaszi nevetett. Akkor én meg hol voltam. Neki Edó kiállása jutott eszébe. Soha nem klikkesedett. Amikor gond volt, mellé állt. Jaszikám, megoldjuk. Gyere fel, beszéljük ki.

Spisák Ilona-Spicc csendesebben beszélt. Sokszor együtt buszoztak haza az Avasra. Néha leszálltak félúton, csak hogy még beszélgethessenek.

Bársony Szilvi azt mondta, később érkezett közéjük, de Edónál jobb támasza nem volt. Tehetséges vagy, ne cseszd el, mondta neki egyszer.

Szirbik Gabi nem akart belekezdeni. Csak ennyit mondott, Gabimami-nak hívott. Legyen elég ennyi.

Molnár Gabi felidézte, amikor Edó mesélte neki, hogy szakít a fiújával, mert visszatért a leninvárosi srác. Figyelmeztette, hogy ne siessen. Edó csak annyit mondott, nekem ő kell. És így is lett.

Mesi nem tudta végigmondani. Négy évig egy padban ültek. Mindenük közös volt, főként a sorsunk. A mondat közben sírva fakadt.

Dargai Márti halkan csak annyit mondott, a nevét hallva még mindig Edó hangját hallja vissza.

Fónyi Ági felidézte a francia utazás körüli versenyt. Edó nyert. Akkor megkérdezte tőle, most utálsz. Nem, mondta, dehogy.

Halmos Ottilia Edót idézte. Meg fogod bánni, ha elmész. Igaza volt, mint mindig.

Áron Kati azt mondta, sajnálja, hogy nem voltak közelebb egymáshoz. Más korosztály voltak.

A végén Icus állt fel.

Azt mondta, érdemes volt Edót támogatnia. Soha nem élt vissza a bizalmával. Jó kislány volt, és még jobb felnőtt nő lett. Csabival tartja a kapcsolatot. Kérte a többieket is, hogy tegyék ugyanezt. Edó ezt várná.

Felálltak.

Koccintottak.​

És elengedték.