Egy hét telt el azóta, hogy Icus közölte Edóval, ő utazik fiatal játékosként a párizsi tornára.

Azóta Edó még inkább meg akart felelni az elvárásainak. Mindent beletett az edzéseken, de érezte, hogy Icus nem elégedett vele. Egyre többször tette fel magának a kérdést, mi lehet a probléma, hiszen a legtöbbet hozta ki magából. Rosszul esett neki, hogy a pályán nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Icus elvárná.

Edó végül összeszedte a bátorságát, és edzés után megkérdezte Icust, beszélhetnének-e a csarnok előtti padnál. Icus beleegyezett.

Edó nem kerülgette a dolgot. Elmondta, hogy mindent megpróbál, mégis úgy érzi, Icus nincs vele megelégedve, és szeretné tudni, mit tehetne azért, hogy ez megváltozzon.

Icus őszintén válaszolt. Nem csak rólad szól, mondta, az egész csapat kevés most nekem. A válogatottnál olyan, Amerikából hozott edzésmódszerrel készülnek, ami itthon még nem létezik. Itt megállt az idő ebben a tekintetben. Az új rendszer annyira felhozta kondiban és technikában, hogy itthon szenved attól, hogy nincsenek partnerei a pályán, és folyamatosan vissza kell fognia magát. Ez számára kifejezetten nehéz.

Szóba került a párizsi torna is. Icus úgy érezte, ott sem fogja tudni megmutatni a képességeit, ha nem lesz kivel együtt játszania. Olyan társakra lenne szüksége, akik kondícióban és technikában is az ő szintjén vannak.

Edó vett egy nagy levegőt, és megkérdezte, lehetne-e ő az egyik ilyen társa. Azt mondta, mindent megtesz, amit kér tőle, ha kell, a végsőkig hajtja magát, csak mutassa meg neki az irányt, ő követni fogja.

Icus ezt jó jelnek vette. Elmondta, hogy az öltözőben is többször beszélt már arról, Párizsba nem várost nézni mennek, hanem eredményt elérni, és a jelenlegi szint ehhez kevés. Egyelőre csak Edó kereste meg azzal, hogy tegyenek valamit.

Felajánlotta, hogy ha Edó komolyan gondolja, heti három alkalommal kimennek az egyetemi pályára, és egy-egy órát külön foglalkozik vele. Ott átadja neki az új módszerek elemeit. Hozzátette, ami neki egy óra, az Edónak kettő vagy három lesz, és ezt vállalnia kell.

Számára irányítóként az is fontos volt, hogy Edó felső centerként mennyire tud vele együttműködni, mennyire érti a figurákat, és mennyire biztos a labdakezelése. Nem fér bele, hogy a játék ilyen helyzetekben megtörjön.

Edó boldog volt. A példaképe külön foglalkozik vele, és olyan tudást ad át neki, amely az egész pályafutására hatással lehet.

Az egyetemi pályára később mindig visszagondolt. Icus miatt szeretettel, a munkára viszont kínszenvedésként emlékezett. Az ott töltött órák kemények voltak, de eredményt hoztak.

Párizsban, amikor meccs közben Icusra nézett, már csak a lelkesedést látta az arcán. Ez elég volt.