Kosárlabda civilben

Edó és Csabi rendszeresen jártak Cambrilsban kosarazni. Több pályára is kijártak, legtöbbször iskolaudvarokon kialakított kosárlabdapályákra. Általában elfoglaltak egy palánk alatti részt, ott dobáltak, vagy egymás ellen játszottak. Mindketten jó formában voltak, a harmincas éveik közepén jártak. Amíg Milán iskolában volt, ez volt a kedvenc időtöltésük.

Edó még mindig látványosan, pontosan dobott. Szép volt a mozgása, tiszta, gyakorlott. Csabi a közelébe sem ért. Ez hamar feltűnt másoknak is. Gyakran előfordult, hogy a másik palánk alatt dobáló srácok áthívták őket, hogy játsszanak egy meccset két palánkra. Addigra Edóék oldalán is összegyűlt pár ember. Amikor csapatot választottak, az első srác Edót hívta. Nem Csabit, nem egy magas fiút. Edót. Csabi ezt minden alkalommal büszkén nézte. Egyedüli nő volt a pályán, mégis őt választották. Nem lehetett nem észrevenni az évtizedes rutint a mozgásában és a labdához való viszonyában.

A városban hamar elterjedt, hogy van itt egy magyar nő, aki nagyon jól játszik, és szívesen beáll csapatokba, ha játékról van szó. Ha nem a pályán találták meg, akkor Milán iskolájánál szólították meg. Így történt, hogy játszott a helyi autószerelők csapatában, a középiskolai tanárok között, sőt a parti őrség csapatában is. Az utóbbi már komolyabb meccs volt, Cambrils játszott Barcelona ellen. Gyártottak neki valamilyen igazolást, sportorvoshoz is el kellett mennie. A papírokat sosem látták, nem is érdekelték őket. Oldják meg a spanyolok.

Ez különleges helyzetet hozott. Milán iskolájában veregették a vállát: „A te anyád az a kosaras?” A helyi bárokban nem engedték őket fizetni. Egy kávé, egy szendvics, egy fagyi mindig „valahogy rendezve lett”. „Egy csapatban játszol a fiunkkal, Edó, ezt nem hagyjuk.” Csabi csak nézte. Rajta ilyenkor átnéztek. Félig viccesen, félig komolyan élte meg, mint egy focistafeleség.

Edó egyik legjobb időszaka volt ez. Reggel korán kiment futni a partra, hazament, lezuhanyzott, elvitte Milánt az iskolába. A labda már a csomagtartóban volt. Ment valamelyik pályára, és edzett. Délben hazavitte Milánt, ebédeltek, pihentek egy órát, majd visszavitte az iskolába. Délután az uszodában úszott. Nagyon jó formában volt.

Csabi közben sokszor hetekre Magyarországon ragadt a munka miatt. Ilyenkor Edónak ez az egész nemcsak időtöltés volt, hanem kapaszkodó is. Amikor Csabi hazajött, csak nézte.

„Te jó ég, Edó… ha így folytatod, egyszer arra jövök haza, hogy valaki lecsapott a kezemről. Hozzád képest úgy nézek ki, mint egy öregember. El kell kezdenem gyúrni.”

És el is kezdett.

Edót a legváratlanabb helyzetekben is kisegítette a kosárlabda. Az a sport, ami kiemelte a vasgyári világból. Egy miskolci lányból Cambrils egyik kedvence lett.