Megy a barom edzeni I-II-III.

 

I. Odafelé még hagyján.

 

Csak jobbra fordítja a fejét, felnéz, lenéz, és elmegy a ház mellett. Tudja, hogy ott van. Könnyen elmegy mellette. Persze a kurva lámpa pirosra vált. Nem néz hátra, de a hátán érzi. Égeti.

Visszafelé már nehezebb. Sokkal rosszabb. Hiába néz balra, fel, le, ott van. A ház. Nem tudja nem látni.

– Egyáltalán ez az a ház? – kérdezi magától a barom. – Biztos nem olyan hülye, mint én, hogy már itt legyen. És ha mégis itt van… akkor vajon melyik az ablaka?

Végre elhagyja.

Most meg a dal szövege basztatja.

„Mielőtt megint sírsz, csak azt írd meg, hogy miért nem írsz…”

Ha hazaérek, meghallgatom. Ezredjére.

​

II. A valóság és a mese 

 

A valóság:

Az edzés végén úgy dönt a barom, hogy a dereka köré köti a széldzsekijét, és pólóban megy haza. Nem a haza út miatt, hanem a zebra miatt. Ilyenkor még úgy néz ki az ember a súlyzózás után, amire egy óra múlva vágyakozva gondol vissza. Nem szeret fázni, de most megéri......Arra gondol, hogy talán valami szerencsés véletlenből adódóan összefuthatnak.....

A mese:

Nehéz mostanság a helyzete. A határidős melók miatt már kora reggel el kell kezdenie a szerződések gyártását.

Valami furcsa érzés miatt feláll, az ablakhoz megy, ami közvetlenül a zebrára néz. Észrevesz egy faszit, aki a hidegben van akkora marha, hogy simán pólóban várja, hogy a lámpa zöldre váltson. Elsőként ez a szitu tűnik fel neki, aztán: "nem is olyan rossz" gondolja....kitisztul a fókusz: "de hiszen ez a barom,....a korához képest hmm...., csak ne nyomulna ennyire" gondolja és vissza ül az íróasztalához.

 

III. Mától Csabi jár edzeni

 

Reggelre eltűnt a barom. Belenézett a tükörbe és Csabi nézett vissza rá.

Nem volt se jó, se rossz érzés, csak nem volt már ott a nyakán.

Mától Csabi jár edzeni. Évtizedek óta csinálja, nem szereti úgy mint mások, hogy áradoznak a sportolásról, meg hogy milyen aktív életet élnek. Ő csak csinálja, mert kell. Úgy mint levegőt venni, enni, inni. Már azokat sem élvezi, de kell. 

A szokásos útvonal, metro, gyaloglás a célig. Az útja a legkülönfélébb házak között vezet. Nem néz se jobbra, se balra, sem le, vagy föl. Előrenéz.

Visszafelé megáll a zebránál, piros a lámpa, szemben házak – ennyi ház van itt – kérdezi magától. De hiszen ezek csak házak. Nincs ezek egyikében sem számára semmi. Egyszerű házak.

Aztán bevillan valami: Micsoda Nő. Kívül belül milyen nagyszerű. Becsülje meg a szerencsés!