Van egy tulajdonság, amit rendszeresen félreértünk. Könnyűnek, felszínesnek, mellékesnek gondoljuk, pedig valójában alapvető túlélési eszköz. Ez a humor. Nem a viccelődés, nem a poénkodás, hanem az a képesség, hogy az ember képes távolságot tartani önmagától és a helyzeteitől. Nem elszakadni tőlük, csak egy lépést hátrébb lépni.

 

A humoros ember nem vidámabb az átlagnál. Nem feltétlenül boldogabb. Gyakran inkább szomorkás. De van benne egy belső rugalmasság. Amikor történik vele valami kellemetlen, igazságtalan vagy abszurd, nem az az első reakciója, hogy megsértődik, hanem az, hogy észreveszi a helyzetben a humort. „Márpedig ilyen állat nincs, mint a zsiráf.” Nem menekül a fájdalom elől, csak nem hagyja, hogy az teljesen maga alá gyűrje.

 

A humor nem oldja meg a problémákat. Nem szünteti meg a veszteséget, a betegséget, a kudarcot. De levegőt ad. Egy apró rést nyit, amin keresztül az ember tovább tud haladni anélkül, hogy összeroppanna. A humoros ember képes nevetni azon is, ami fáj. Nem azért, mert nem érzi, hanem mert érzi, és mégis élni akar tovább.

 

Ezzel szemben ott van a humortalan ember. Ez nem jellemhiba, nem erkölcsi kategória. Inkább állapot. A humortalan ember mindent szó szerint vesz. Minden mondatot. Minden hangsúlyt. Minden félmosolyt. Nála nincs játéktere a helyzeteknek. Amit hall, azt ítéletnek veszi. Támadásként él meg mindent. Amit nem ért, az gyanús. És veszélyes.

 

A humortalan ember nem tud mit kezdeni azzal, ha körülötte nevetnek az emberek. Számára a nevetés mindig megalázás. Mindig személyes. Mindig ellenséges. Ezért állandó védekezésben él. Feszülten. Készenlétben. A világ nála nem abszurd, hanem ellenséges.

 

Ez teszi őket veszélyessé. Nem azért, mert rosszat akarnak, hanem mert nincs bennük szelep. A humoros embernél a feszültség kifelé távozik. Egy mondatban, egy gesztusban, egy félmosolyban. A humortalan embernél bent ragad. Gyűlik. Keményedik. Szabályokká, elvárásokká, számonkéréssé alakul.

 

Ott, ahol nincs humor, minden helyzet hivatalos lesz. Minden beszélgetés feljegyzés. Minden félreértés ügy. Minden különbség konfliktus. Egy humortalan közegben nem lehet hibázni, mert a hiba nem emberi, hanem bűn. Nem lehet könnyebben venni a dolgokat, mert az gyengeségnek számít. Nem lehet csak úgy elengedni, mert az még a végén nevetségessé tehet.

 

Mindez visszahat az emberre. A humortalan ember élete szűk, néha kifejezetten sivár. Nem azért, mert kevesebb dolog történik vele, hanem mert mindent cipel. Nem képes semmit lerakni. Nem tud nevetni. Nincs hol fellélegeznie. A sorsa gyakran nyomorúságos, még akkor is, ha kívülről rendezettnek látszik.

 

A humoros élethez való hozzáállás nem erkölcsi fölény. Nem intelligencia kérdése. Nem műveltség. Inkább belátás. Annak felismerése, hogy az élet nem igazságos, nem következetes. És hogy ebben a világban nem mindig magyarázni vagy megérteni kell a dolgokat, hanem egyszerűen elviselni.

 

Ez az írás nem arról szól, hogy kinek van igaza. Nem arról, hogy ki a jobb ember. Csak arról, hogy mennyivel élhetőbb ott, ahol van humor. És mennyivel fullasztóbb ott, ahol nincs. A humor nem tesz boldoggá. De megvéd attól, hogy teljesen belerokkanjunk abba, ami elkerülhetetlen.

 

És legfőképpen nem a poénkodókról, nem a vicceskedőkről szól. Azokról nem születik itt írás.