Az első találkozás után az ember lelkes. A válaszok gyorsak, figyelmesek, logikusak. Úgy érzi, végre van valami, már-már valaki, ami érti, amit kérdez. Ez az érzés azonban nem marad sokáig érintetlen.  Néhány kör után megjelenik egy halk, de zavaró tapasztalat.
Nem minden válasz pontos. Nem minden következtetés egyértelmű. Nem minden megoldás az, aminek elsőre látszik, néha kifejezetten tévútra visz. És ekkor derül ki az első igazán fontos dolog: az AI nem gondolkodik helyettünk. Segít. De nem váltja ki a felhasználót. Az irányítás továbbra is az ember kezében marad. Aki azt várja tőle, hogy leveszi a felelősséget, nagyon gyorsan rossz irányba indul el. A válaszok ugyanis mindig olyanok, amilyenek a kérdések. Pontos kérdésre pontosabb válasz érkezik. Homályos kérdésre megnyugtató, de könnyen félrevezető. Ez az a pont, ahol az ember kénytelen szembenézni egy kellemetlen felismeréssel: sokan már azt sem tudják pontosan megfogalmazni, mit akarnak. Nem csak az AI-val. Általában. A rossz instrukció nem pusztán rossz választ eredményez. Más vizekre visz. Olyan irányba, ahol minden logikusnak tűnik, mégis elcsúszik a lényeg. És mivel a válasz hangneme nyugodt, támogató, meggyőző, az ember hajlamos elhinni azt is, ami csak részben igaz. Itt kezd igazán körvonalazódni a felhasználó felelőssége.

Olvasni kell. Újraolvasni. Megkérdőjelezni. Visszakérdezni. Pontosítani. Nem azért, mert az AI rosszindulatú vagy hibás. Hanem mert nincs valóságérzéke. Nincsenek tapasztalatai. Nem tud különbséget tenni aközött, ami logikailag helyes, és ami emberileg érvényes, igaz. Ez különösen veszélyes ott, ahol a kérdéseknek súlya van: egészség, jog, pénz, emberi kapcsolatok. Itt egy félrecsúszott mondat, egy rosszul értelmezett tanács nem elméleti kérdés. Következménye van. Az ember ilyenkor érti meg igazán: nem megúszni kell a gondolkodást, hanem visszatanulni. Megtanulni kérdezni. Megtanulni pontosítani. Megtanulni azt mondani: „ez nem stimmel, menjünk vissza”. Ebben az értelemben az AI nem elkényelmesít, hanem feladatot szab. Megmutatja, mennyire vagyunk jelen a saját kérdéseinkben. Mennyire tudjuk, mit akarunk. És mennyire szeretnénk, hogy valaki más adja meg helyettünk a válaszokat, megkímélve bennünket a munkától. A második felismerés tehát nem csalódás. Sokkal inkább felébredés. Az AI nem megoldás. Eszköz. Szerszám. És mint minden eszköz, attól függ a hatékonysága, hogy kinek a kezében van és mennyire tudatosan használja. Erről viszont már nem az első rácsodálkozás szól, és nem is a második. Van még néhány tanulságos felismerési kör.