Az előző fejezetekben az AI hatásáról beszéltünk. Arról, hogyan változik a döntés, a felelősség, az időérzékelés, a gondolkodás ritmusa. Most azonban elértünk egy ponthoz, ahol ez a kérdés megfordul. Mert egy idő után nem az a kérdés, mit tesz az AI az emberrel, hanem az, hogy mit tesz az ember az AI által.

Az AI önmagában nem jó vagy rossz. Nem emberi lény. Nincsenek szándékai. Nem akar segíteni, de ártani sem. Amit tesz, az mindig annak a lenyomata, aki használja.

Az eszköz képes arra, hogy tudást tegyen hozzáférhetővé, rendszerezzen, segítsen, megkönnyítsen, vagy akár gyógyító folyamatokat támogasson. És ugyanaz az eszköz képes manipulálni, félrevezetni, eltávolítani, megfigyelni, kizsákmányolni. A különbség nem a technológiában van. A különbség az emberben, mint felhasználóban van.

Ez az a pont, ahol az AI használata kilép a személyes hatékonyság kérdéséből és erkölcsi térbe lép. Nem azért, mert az AI erkölcsös lenne, hanem mert az ember döntései azok. Az AI nem dönt helyettünk. Ugyanakkor felerősíti azt, amit dönteni szeretnénk. Meggyorsítja, optimalizálja, legitimálja. És ezzel együtt felerősíti a szándékainkat is - a jókat és a rosszakat egyaránt.

A veszély nem az, hogy az AI „rossz irányba fejlődik”. A veszély az, hogy mi nem nézünk szembe azzal, amit rajta keresztül teszünk. Könnyű az eszközre mutatni, ha negatív következmények vannak. Könnyű azt mondani: „így hozta az algoritmus”, „ezt mutatta az elemzés”, „ez volt az optimális megoldás”. Ezek a mondatok azonban nem mentesítenek. Csak eltakarják a felelősséget.

A pozitív és a negatív használat nem válik el élesen. Nem fekete-fehér. Sokszor ugyanaz a döntés egyszerre hordoz segítő és romboló elemeket. És pontosan ez az, ami miatt nem technológiai vitára van szükség, hanem ember szempontúra. Arra a kérdésre, hogy hol húzzuk meg a határt -nem csak jogilag és nem kizárólag a szabályzatokban-, a válasz egyszerű, leginkább belül.

Az AI nem kényszerít ránk új értékrendet, és nem is ad újat. Csak gyorsabban, tisztábban és kegyetlenebb pontossággal mutatja meg, milyen erkölcs szerint éltünk eddig is.

Ezért innen a kérdés már nem az, hogy mit tud az AI. Hanem az, hogy mihez kezdünk vele. Mit erősítünk fel általa. Mit engedünk szabadjára. És mit nem vagyunk hajlandók megtenni - akkor sem, ha lehetne.

Ezzel a fejezettel lezárul az elemzés első szintje. Innen már nem az eszközről beszélünk, hanem az emberről az eszköz mögött. A jó- és rosszindulatú használatról. A hatalomról, a kísértésről, az önigazolásról. Arról, mit jelent embernek maradni egy olyan korban, ahol mindenhez van eszköz - de nem mindenhez van megfelelő tartás és belátás.

Innen indul a következő sorozat.