Edónak volt egyFwd: lila hajgumija. Nem különösebben szép, nem is különösebben új. Talán valamelyik szlovákiai tornán vette, vagy csak ott kapta kölcsön, aztán elfelejtette visszaadni. Azóta viszont meccsről meccsre viselte. Ez volt a „szerencsegumija”. Ha nem volt a hajában, feszült lett. Nem babonásan, nem hangosan, de valami finom idegesség kerítette hatalmába.
- Mint amikor a tornacipőn nincs rendesen bekötve a fűző - mondta egyszer Mesi, mikor próbálta megérteni.
- Olyan, mintha nem lennék rendesen összerakva - válaszolta Edó.
Mesi bólogatott, de belül már mást tervezett.

Egy vasárnap reggelen, egy fontos bajnoki előtt, Edó nem találta a hajgumit. A szobáját felforgatta, a táskáját háromszor átkutatta, még a mosógép szűrőjét is ellenőrizte, hátha véletlenül fennakadt benne. Semmi.
- Ez nem lehet - dünnyögte. - Tegnap az edzésen még a hajamban volt.
- Lehet, hogy ideje szembenézni a sorssal - mondta Mesi, miközben a körmeit nézegette, mintha azok fontosabbak lennének a meccsnél.

Edó nem gyanakodott. Csak magában bosszankodott. A meccsen ideges volt az első percekben. Az első két passza pontatlanra sikerült, a labdát is elejtette egyszer. De a harmadik támadásnál... valami átkattant. Elindult, fordult, középtávolit dobott. Aztán újra és újra. A harmadik negyedben már tizenkét pontnál tartott. A haját pedig egy egyszerű, fekete gumi fogta össze.

A DVTK győzött. Nagy meccs volt, sok nézővel. Edó boldog volt - de még mindig feszítette valami.
Hazafelé a buszon Mesi odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:
- A hajgumi nálam van. Ne nézz így. Nem eldugtam. Megmentettelek tőle.
Edó egy pillanatig nézte a barátnőjét. Nem szólt. Aztán mosolyogni kezdett.
- Tudod, hogy ez most mit jelent?
- Hogy kiderült, nincs szükséged rá?
- Igen. Meg azt is, hogy mostantól te viszed tovább. Átörökítem.

Mesi nevetett, de egy héttel később, egy simának ígérkező meccs előtt, ő sem találta sehol a hajgumit. Nem mintha annyira érdekelte volna… de azért keresgélte. A meccs kezdetén kicsit bizonytalan volt. Az első ziccere kicsorgott. A második is.
A harmadik negyedben, időkérés alatt, Edó odahajolt hozzá, és a fülébe súgta:
- Megvan a gumi. A sporttáskád zsebében. Csak azért raktam oda, hogy tudd: én vigyázok rád most.
Mesi elnevette magát. Aztán bement, dobott két ziccert. A haját pedig egy egyszerű fekete szalag fogta össze.

A kis lila hajgumi egyik darabja Edó szobájában a polcon van, a másik Mesi táskájának zsebében. Biztos, ami biztos alapon. Nem volt már babona. Inkább… valami, ami emlékeztette őket az elengedni tudás nagyszerű képességére.

Ilyen fontos üzenettel bírhat egy lila hajgumi.